Az őseitek vagyunk csakúgy, mint a kövek és az algák, és sokkal inkább, mint a majmok. Mindenütt ott vagyunk, ahol ti ott vagytok, sőt még ott is, ahol ti nem. Magatokra vessetek, ha az univerzumban csak azokat veszitek észre, akik olyanok, mint ti. Legfőképp pedig ne mondogassátok többé, hogy én öllek meg titeket. Nem az öl meg, amit a szöveteitekkel csinálok, hanem hogy felebarátaitoktól nem kaptok elég ápolást. Ha egymással szemben nem lettetek volna annyira kapzsik, amennyire a többi földi élőlénnyel szemben, akkor lenne elég ágy, nővér és lélegeztetőgép, hogy túléljétek a rombolást, amit a tüdőtökben okozok. Ha az öregjeiteket nem dugtátok volna halálgyárakba, az épeket meg vasbeton ólakba, nem itt tartanátok. Ha nem alakítottátok volna át a világ - sőt inkább világok – tegnap még buja, kaotikus és végtelenül benépesült szegleteit az Ugyanaznak és a Többnek hatalmas monokultúrás sivatagává, nem ugorhattam volna planetáris szinten a torkotoknak. Ha nem váltatok volna mindannyian ugyanannak az egyetlen és tarthatatlan életformának a felesleges másolataivá az elmúlt évszázad alatt, nem készülnétek most úgy a halálra, mint elhagyatott légy a civilizáció cukros vízében. Ha a környezeteteket nem tettétek volna annyira üressé, annyira átlátszóvá, annyira absztrakttá, higgyétek el, nem egy repülő sebességével közlekednék. Csak azt az ítéletet hajtom végre, amelyet saját magatokra mondtatok ki már régóta. Már megbocsássatok, de ha jól tudom, ti alkottátok meg az „antropocén” kifejezést. A katasztrófa teljes dicsősége a tiétek ; most, hogy beteljesül, már késő visszamondani. A legőszintébbek közületek jól tudják : egyedül a ti társadalomszervezésetek, a „nagy lépték” őrülete és gazdasága, a rendszer iránti fanatizmusotok a cinkosaim. Csak a rendszerek „sebezhetőek”. Minden más él és meghal. Csak az sebezhető, akinek a kontroll, annak kiterjesztése és tökéletesítése a célja. Nézzetek meg jól : csak a Halál uralmának a másik arca vagyok.
Úgyhogy ne hibáztassatok, ne vádoljatok, ne üldözzetek. Ne bénuljatok le miattam. Mindez gyerekes. A nézőpont megváltoztatását javaslom : az élet önmagában intelligens. Ahhoz, hogy emlékezzünk, vagy stratégiát alkossunk, nem kell alanynak lenni. A döntéshez nem kell szuverénnek lenni. A baktériumok és vírusok is lehetnek teljhatalmúak. Úgyhogy bennem inkább a megmentőtöket, mint sírásótokat lássátok. Rátok bízom, hogy hisztek-e nekem, de azért jöttem, hogy megállítsam a gépet, amelyen nem találjátok a vészféket. Azért jöttem, hogy felfüggesszem a működést, amelynek a túszai vagytok. Azért jöttem, hogy a „normalitás” aberráltságát nyilvánvalóvá tegyem. „Őrültség volt másokra bízni az élelmezésünket, védelmünket és életünk kereteinek fenntartására irányuló képességeinket.”... „Nincsenek költségvetési korlátok, az egészségnek nincs ára” [1] : nézzétek, hogyan botlik meg vezetőitek nyelve és elméje ! nézzétek, ahogy nyomorult - ráadásul arrogáns - kóklerek rangjára alacsonyítom őket ! Nézzétek, ahogy saját magukat ítélik nemcsak feleslegesnek, hanem kártékonynak. Az ő szemükben ti csak a rendszerük újratermelésének eszközei vagytok, vagyis kevesebbek, mint a rabszolgák. Még egy planktonnal is jobban bánnak, mint veletek.
Ugyanakkor nehogy szemrehányással illessétek őket, nehogy rámutassatok gyarlóságaikra. Gondatlansággal vádolni őket csak túlértékelné a szerepüket. Inkább azt fontoljátok meg, miért véltétek ilyen kényelmesnek, hogy kormányozzanak titeket. A kínai módszer érdemeit dicsérni a brit megközelítéssel szemben, a birodalmi-jogi megoldást a darwinista-liberálissal szemben, mindkét módszer félreértését jelenti, mindkettő borzalmainak félreértését. A „liberálisok” Quesnay [2] óta irigyen kacsingatnak a kínai birodalomra ; most is csak ezt folytatják. Ezek ketten sziámi ikrek. Mindegy, hogy a saját magunk vagy a „társadalom” érdekében zárnak be, végeredményben elnyomják az egyetlen nem nihilista cselekvést, ami ennyiből állna : vigyázni magunkra, azokra, akiket szeretünk, és arra, amit szeretünk azokban, akiket nem ismerünk. Ne hagyjátok, hogy akik a szakadékba vezettek titeket, most úgy tegyenek, mintha kimentenének onnan : csak egy még tökéletesebb poklot, egy még mélyebb sírt készítenek elő nektek. Ha egy nap megtehetik, a túlvilágon is járőröztetik majd a hadsereget.
Inkább legyetek hálásak nekem. Nélkülem még mennyi ideig tüntették volna fel szükségesnek mindazokat a megkérdőjelezhetetlen dolgokat, amelyeket hirtelen felfüggeszthetőnek nyilvánítanak. A globalizáció, a felvételi vizsgák [3], a légiközlekedés, a költségvetési korlátok, a választások, a sportesemények látványosságai, Disneyland, az edzőtermek, a legtöbb üzlet, a nemzetgyűlés [4], az iskolai bezártság, a tömeggyűlések, az irodai munkák zöme, mindaz a részeg közvetlenség, amely csak a városi monádok szorongó magányának a fordítottja ; mindez tehát szükségtelen lett, mihelyt beállt a szükségállapot. Köszönjétek meg nekem a következő hetek próbatételeit : végre a saját életeteket fogjátok élni az ezernyi menekülőút nélkül, amelyek évről-évre egybetartják a tarthatatlant. Nem is vettétek észre, hogy még be sem költöztetek a saját létezésetekbe. Nem is tudtátok, hogy dobozok között léteztetek. Ezentúl a hozzátartozóitokkal fogtok élni. Otthon fogtok lakni. Nem lesztek többé átutazóban a halál felé. Esetleg gyűlölni fogjátok a férjeteket. Esetleg okádni fogtok a gyerekeitektől. Talán kedvetek támad felrobbantani mindennapi életetek díszleteit. Igazság szerint az elkülönülés metropoliszaiban már nem is voltatok a világon. A világotok csak úgy volt élhető, hogy állandóan menekülnötök kellett minden egyes pontjából. Úgy eluralkodott az ocsmányság, hogy a szórakozásnak és mozgásnak kellett elszédítenie titeket. Az élőlények közötti kapcsolat kísértetiessé vált. Minden annyira hatékony lett, hogy semminek se volt már értelme. Mindezt nekem köszönjétek, és üdvözlet a földön !
Hála nekem, most meghatározatlan ideig nem fogtok dolgozni, a gyerekeitek nem mennek iskolába, és mégsem olyan lesz az egész, mintha vakáció lenne. A vakáció az a tér, amelyet mindenáron be kell rendezni, amíg a munka visszatérésére vártok. De ami megnyílik most előttetek, az nem a határtalan tér, hanem a hatalmas üresség. Munkátlanná teszlek titeket. Semmi sem utal arra, hogy a régi nem-világ visszatérne. Ez az egész rentábilis abszurditás talán véget ér. Ha nem kaptok fizetést, mi sem természetesebb, hogy nem fizettek lakbért. Aki nem tud dolgozni, miért tejelne továbbra is a banknak ? Végül is nem öngyilkosság-e olyan helyen élni, ahol még egy kertet sem lehet megművelni ? Attól hogy valakinek nincs pénze, még nem fogja abbahagyni az evést, és akinél a vas, annál a kenyér. [5] Köszönjétek meg nekem : az életeteket eddig hallgatólagosan szervező alternatíva elé állítalak titeket : gazdaság vagy élet ? Nálatok a labda. Történelmi a tét. Vagy az uralkodók kényszerítik rátok az ő rendkívüli állapotukat, vagy feltaláljátok a sajátotokat. Vagy ragaszkodtok a most napvilágra kerülő igazságokhoz, vagy lehajtjátok a fejeteket a tőkére. Vagy kihasználjátok az általam nyújtott időt, hogy a jelenlegi összeomlás tanulságai alapján feltaláljátok az új világot, vagy ez a világ végül radikalizálódni fog. A katasztrófának akkor lesz vége, ha a gazdaságnak is vége lesz. A gazdaság maga a pusztítás. Mindez egy hónapja még elmélet volt. Mostanra tény. Mindenkinek világos már, mennyi rendőrség, megfigyelés, propaganda, logisztika és távmunka kell majd, hogy ezt a tényt elhallgassák.
Velem szemben ne engedjetek se a pániknak, se a tagadásnak. Ne engedjetek a biopolitikai hisztériának. A következő hetek szörnyűek, lesújtóak és kegyetlenek lesznek. A Halál kapuja kitárul. Én vagyok a termelés pusztításának legpusztítóbb terméke. A nihilistákat visszaadtam a semminek. Sose lesz kiáltóbb e világ igazságtalansága. Egy egész civilizációt és nem titeket temetni jöttem. Akik élni akarnak, azoknak új szokásokat kell felvenniük, saját szokásokat. Miközben próbáltok elkerülni, alkalmatok nyílik erre a megújulásra, a távolságtartás új művészetére. A köszönés, amelyben egyesek eléggé rövidlátó módon magát a megtestesült intézményt látták, semmilyen etikettnek nem fog már megfelelni. Az élőlényeket fogja jellemezni. Ne a „többiekért”, ne a „lakosságért”, ne a „társadalomért” tegyétek meg ezt, hanem a tieitekért. Vigyázzatok a barátaitokra és a szerelmeitekre. Velük együtt, szuverén módon, találjátok ki az élet egy igazi formáját. Hozzátok létre a jó élet klasztereit, és terjesszétek ki őket, és én tehetetlen leszek veletek szemben. Nem a fegyelemhez, hanem a figyelemhez való tömeges visszatérésre szólítalak fel titeket. Nem a gondtalanság, hanem a gondatlanság végére. Milyen más módon emlékeztethettelek volna titeket arra, hogy a megváltás az egyes gesztusokban rejlik. Hogy a jelentéktelenen fordul meg minden.
Szembe kellett néznem a tényekkel : az emberiség csak azokat a kérdéseket teszi fel, amelyeket nem tud többé nem feltenni.
[ Monologue du virus مونولوج فيروس Ο μονόλογος ενός ιού What the virus said Viruksen monologi 病毒独白 Monolog eines Virus’ Monólogo do vírus Monólogo del Virus Monologo del virus مونولوگِ ویروس ウイルスの独白 Վիրուսը Խոսում է ]
